Minthogy ifjú éveimben a Bölcsészettudományi Karon Néprajz és Esztétika szakokra is jártam, a szellemi javaknak és egyfajta idealizmusnak érdekes elegye alakult ki bennem. (Néphagyomány-vágyás, a zene szeretete, „alkotása” és filozófiai tartalmak.) Hinnem kell abban, hogy a jövő felnövekvő nemzedéke menthető, érzékennyé és melegszívűvé, messzemenőkig empatikussá tehető, amely tulajdonságok megerősítésére, előhívására a waldorf-pedagógia, antropozófiai szemlélet hivatott. E hit nélkül, és e hit megalapozta tenni akarás nélkül elsorvadnék. A színpad már nem kielégítő. Ezért, és most tenni kívánok…